A Zselic sötét égboltja, a fényszennyezés alacsony szintje kiváló lehetőséget teremt arra, hogy az égbolt halvány jelenségeit is megfigyeljük. A Tejút gyönyörűen hömpölyög az égbolton, tavasszal és ősszel pedig egy kevésbé ismert jelenség, az állatövi fény is tisztán látható. A csillagvizsgáló kupolájában található 40 cm tükörátmérőjű, ill. a szabad ég alatt elhelyezett kisebb távcsövekkel látogatóink csillaghalmazokat, galaxisokat és halványabb ködöket is megfigyelhetnek. Ritkán még az égbolt vándorait, az üstökösöket is szemügyre vehetjükük, kihasználva a Zselic kiváló adottságait. Kisebb távcsöveinkkel a csillagvizsgáló melletti észlelőteraszon zajlik a bemutató.
A program során, láthatóságuk függvényében bemutatjuk a Holdat és a Naprendszer bolygóit is. Felejthetetlen élményt jelent a Szaturnusz gyűrűinek, a Jupiter holdjainak és felhősávjainak megfigyelése. A csillagvizsgáló távcsövei a közvetlen megfigyelésen kívül alkalmasak arra is, hogy az égbolt csodáiról fényképfelvételek is készüljenek – rendszeresen bemutatjuk majd az égbolt aktualitásairól készült felvételeket is. A program rövid leírását, szabályait és ajánlásainkat (ruházat, felszerelés) elolvashatják itt.
Elsősorban a rendszeres esti nyitva tartásunk idején van mód távcsöves bemutatókra. Alkalmanként ezeken kívül más időpontokban is szervezünk távcsöves bemutatókat különleges csillagászati jelenségek megfigyelésére, vagy nagyobb csoportoknak. Utóbbiaknál fontos szempont a Hold aktuális fázisa - teliholdkor égi kísérőnk fénye elrejti szemünk elől a csillagos égbolt sok látványosságait. A bemutatókat csak derült időben tudjuk megtartani! Borult időben elmaradnak, vagy planetáriumi programmal helyettesítjük. A programokon való részvétel regisztrációhoz kötött. Jelentkezésüket telefonon és emailben is várjuk!
Esti távcsöves bemutatóinkon - derült időben - a csillagos égbolt legérdekesebb látnivalóival ismertetjük meg vendégeinket, részben a Csillagvizsgáló melletti észlelőteraszon (kistávcsöves és szabad szemes megfigyelés) részben pedig a kupolában a 40 centiméteres főműszerünket használva, előre meghirdetett időpontban induló turnusokon. Az aktuális időpontokat heti programunkban megtalálják.
- Időpontok: minden péntek este, nyáron még egy másik napon is (ld. programrendünk). Ezekre a programokra nagyon előre is lehet jelentkezni.
- Kezdés ideje: a csillagászati szürkülethez igazítva, amely mozgó időpont. Adott napokon a konkrét kezdési időről a programrendünkben tájékozódhatnak. Májustól július végéig általában 22 órakor kezdődik, augusztusban kicsit korábban. Téli időszakban akár két esti programot is tudunk tartani.
- Időtartam: 1,5 - 2 óra
- A részvétel feltétele: REGISZTRÁCIÓ, melyet telefonon, e-mailben és személyesen is megtehetnek, a kívánt létszám és egy mobiltelefonos elérhetőség megadásával. (telefon: 82/505-180, e-mail: info@zselicicsillagpark.hu)
- Max. csoportlétszám: 36 fő.
- Borult időben a bemutató elmarad. Amennyiben a program ideje alatt megjelenő felhőzet miatt a bemutató nem folytatható, a planetáriumban lehetőség van filmvetítés vagy élőszavas műsor megtekintésére.
- Ajánlott alsó korhatár: a program témája, hosszúsága, és nyáron a kései kezdés miatt 12 év (Kisgyerekes családoknak külön programokat szervezünk alkalmanként. Az esti gyerekprogram rövid leírását a lap alján olvashatják.)
NÉHÁNY HASZNOS INFORMÁCIÓ:
- A távcsöves bemutató szabadtéri program, ezért különösen fontos a réteges öltözködés és a meleg cipő. Javasoljuk az évszaknak megfelelő réteges ruházat +1 pulóver viseletét.
- A tartalmas távcsöves program feltétele a derült égbolt. Ha az ég közepesen vagy erősen felhős, de szabad szemmel még pár csillagot látunk, ez már nem teszi lehetővé, hogy teljes értékű programot tartsunk. A turnust vezető csillagász feladata, hogy az égbolt aktuális állapota alapján megítélje, a bemutatót meg tudja-e tartani vagy sem. Amennyiben vendégeink nem biztosak abban, hogy milyen égkép várható, telefonon igyekszünk felvilágosítást adni az esélyekről (de mi sem tudjuk igazából). Égfigyelő kameránk felvételeit szintén érdemes tanulmányozni indulás előtt.
- A teliholdról: Bármennyire is szép és fényes a nagy fázisú Hold, éjszaka a fénye rendkívül zavaró, emiatt halványabb ködösségeket, galaxisokat ilyen égen nem lehet megfigyelni még derült idő esetén sem. Vendégeinket arra bíztatjuk, hogy lehetőleg holdmentes időszakra tervezzék a látogatást. Az aktuális holdfázisról, a napnyugta-holdkelte-holdnyugta időpontjáról az interneten is tájékozódhatnak (http://www.met.hu/ismeret-tar/naphold/) illetve telefonon is szívesen információt nyújtunk. (A cikk alján néhány példával illusztráltuk, milyen égbolt alkalmas egy kis esti távcsövezéshez)
...ÉS PÁR ILLEMSZABÁLY:
- Erős fényű LED-lámpát, vakut a bemutatón ne használjunk, mobiltelefon erős fényű kijelzőjével ne világítsunk saját, illetve mások szemébe!
- A Csillagvizsgáló épülete Tájvédelmi Körzet területén található, ezért kerüljük a hangoskodást, kiabálást!
- Ittas személyek a programon nem vehetnek részt, már megvásárolt jegy árának visszatérítésére nem jogosultak.
- Távozáskor ne használjunk ködlámpát, távfényt addig, amíg a Csillagvizsgáló udvarába bevilágít a járművünk!
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Az alábbiakban pár példával bemutatjuk, mi számít megfelelő égboltnak, és mi nem:
Kiváló átlátszóságú égbolt tejúttal, távcsöves bemutatóhoz ideális:
Vékony holdsarló látszik a nyugati égen, bemutatóra tökéletes:
Ugyan derült az ég, de a telihold fénye mindent eltűntet az égről, nem szeretjük! Csak a legfényesebb bolygók, kettősök, a telihold látszik. Galaxisok, egyéb halvány ködösségek szinte esélytelenek.
Felhőlyukakban látható az ég, a vonuló felhők megkeserítik a csillagász életét:
Felhős ég, akár teliholddal együtt. A távcsöves megfigyelés elmarad:
Ha esik, legyen nappal vagy éjszaka, ki sem nyitjuk a kupolát!
Gyerekeknek szóló távcsöves program: Először a planetáriumban, majd pedig távcsőbe pillantva ismerkedhetnek meg a Holddal vagy más égitestekkel.
"Hozd el a távcsövedet!"
Kaptál egy távcsövet, de nem tudod hogyan használd? Nem tudod, mit érdemes megfigyelni vele? Hozd el hozzánk valamikor! Segítünk. Nem külön program, de egyeztetett időpontban, akár az esti programok előtt pár órával, kollégáink tudnak tanácsot adni. A tanácsadás ingyenes.
Minden jog fenntartva 2016
Weboldalt készítette - Webrolling