Csillagoségbolt-Park





Csillagoségbolt-Park

image align left

Az urbanizációval, az emberek városba való településével a világítás robbanásszerűen kezdett terjedni és terjed a mai napig, így a fényszennyezés mértéke is folyamatosan növekszik. Ennek eredményeként az emberek elveszíthetik kapcsolatukat a csillagos égbolttal. A jövőben generációk nőhetnek fel úgy, hogy nem ismerik a Tejút látványát, a háborítatlan csillagos eget.

Ennek okán jött létre a Nemzetközi Csillagoségbolt Szövetség, egy globális szervezet, mely célként tűzte ki, hogy feltérképezi azokat a helyeket, ahonnan külső zavaró fények nélkül szemlélhetik az emberek az éjszakai égboltot. Folyamatos éjszakai mérések, valamint a Magyar Csillagászati Egyesület és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság közös munkájának eredményeként 2009-ben – Európában elsőként, a skóciai Galloway Forest Parkkal közösen – a Zselici Tájvédelmi Körzet elnyerte a „Nemzetközi Csillagoségbolt-park” (International Dark Sky Park) címet. Hogy ennek mekkora jelentősége van, azt az is mutatja, hogy a cím elnyerésével 2009 végén a világon mindösszesen 4 ilyen címet viselő park létezett, a másik kettő Észak-Amerikában volt található.