Programok az Erdők Hetén: október 4-6.




Programok az Erdők Hetén: október 4-6.

XXVI. Erdők Hete országos rendezvénysorozat keretében a Zselici Csillagparkban vezetett erdei túrákat, a kaposvári Erdők Háza Látogatóközpontban tárlatvezetéseket tartunk október első hetében. Erdész kolléga mutatja be a somogyi erdők növény-, gomba- és állatvilágát, az erdészek és vadászok munkáját.

A programokra iskolás és óvodás csoportokat várunk. A részvétel ingyenes, ám előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezni emailben vagy telefonon tudnak (ld. a jobb oldalon). Kérjük, legalább egy nappal korábban jelentkezzenek, hogy a programot elő tudjuk készíteni! Köszönjük., Regisztrált csoport hiányában nem tartjuk meg a programot.

Október 4., kedd: A körtúra a Csillagvizsgálótól indul a csoporttal egyeztetett időpontban. Szakvezetéses túránkon bemutatjuk a zselici táj, a Tájvédelmi Körzet értékeit és szépségeit, az erdei életközösségeket, a természetvédelem szerepét, és az erdő hármas funkcióját. A Ropolyi-völgyet érintő útvonalon haladunk, amelynek hossza kb. 4,5 km. Ez kisiskolás gyerekekkel is 2-3 óra alatt végigjárható. Kisebbeknél a túra rövidebb. A túra esőben vagy az utak járhatatlansága miatt elmaradhat. Ebben az esetben a Csillagvizsgálóban tartunk programot.

Október 5. és 6., szerda és csütörtök: ismerkedés a somogyi erdők élővilágával az Erdők Háza Látogatóközpontban. A tárlatvezetésen bemutatjuk a fák, az erdei óriások sokféleségét és az agancsosok szokásait. Naponta két, maximum 20 fős csoportot tudunk fogadni.