Üstökösmegfigyelés októberben - járdacsillagászat




Üstökösmegfigyelés októberben - járdacsillagászat

A ősz nagy csillagászati látványossága a C/2023 A3 (紫金山-ATLAS) jelű üstökös megfigyelhetősége. Az akkor még egymilliárd kilométerre lévő halvány égitestet 2023 januárjában fedezték fel a kínai Bíbor-hegyi (紫金山) Obszervatóriumban és februárban a NASA ATLAS-rendszerének dél-afrikai távcsövével. Az elmúlt napokban szabad szemmel látható volt még - a sorok írásakor 86 millió kilométer távolságra halad, távolodik tőlünk. Várhatóan október végéig észlelhető lesz, de most már inkább már csak távcső segítségével.

Az elmúlt időszakban nálunk sajnos borult volt az ég. Az elkövetkező napokra bíztatóak az előrejelzések. Igyekszünk több alkalommal is közös megfigyelést tartani. Derült időben az alább felsorolt estéken kollégánk 19 órától kb. 20 óráig várja az érdeklődőket a Csillagpark épülete melletti téren. Az üstökös még az után is látható lehet egy darabig, így önállóan - akár innen, akár más helyszínről - még tovább élvezhetik a látványt. A megfigyeléshez viszünk ki távcsövet, de aki tudja, hozza el saját kicsi, nagy, kék, piros távcsövét, binokulárját!

A bemutatók fő célja az üstökös megfigyelése, bemutatása. A távcső mellett más témákról is bizonyosan szó esik majd, de nem tartunk teljes távcsöves programot, sem részletes csillagképismertetőt. A "járdacsillagászati" programok kötetlen bemutatók, beszélgetések, nem olyan kötött előadások, mint a műsorrendünk szerinti programok.

Az üstökösmegfigyelő programokra belépőjegyet nem kell váltani, ingyenesek, de kérjük, jelezzék előre részvételi szándékukat és létszámukat emailben, telefonon vagy FB-on! Együttműködésüket előre is köszönjük. Felhívjuk figyelmüket, hogy a bemutató idején a csillagvizsgáló épülete zárva lesz, így sem melegedni, sem WC-re nem tudnak bejönni.

Tervezett időpontok (frissítve: 2024.10.25. 13:00)

  • október 25., péntek - még van remény, de az előrejelzés bizonytalan

Az időpontok listája változhat. Kérjük, indulás előtt nézzék meg az időjáráselőrejelzést (pl. met.hu > Zselickisfalud vagy Bőszénfa) és az aktuális felhőzetet a nyugatra néző kameránkon (amerre az üstököst várjuk) és az égfigyelő kameránkon! Telefonon érdeklődőknek szeretnénk jelezni, hogy bizonytalan helyzetben sajnos mi sem tudunk biztosat mondani. 

Borult időben a bemutató elmarad. Ha egyértelműen rossz lesz az időjárás, akkor ezen az oldalon a fenti listában jelezzük, hogy az aznapi program elmarad. Ha bizonytalan az előrejelzés, de nem reménytelen, és nem írjuk ki, hogy elmarad, akkor lesz itt valaki. Legrosszabb esetben együtt szomorkodunk a felhők alatt.  

Ha jók a tapasztalataink, az üstökös látványos marad, akkor lehet, további idópontokkal bővül a lista.

 

Az elmúlt napok 

  • október 19., szombat - az előrejelzés ígéretes volt, de a fátyolfelhők miatt nagyon rosszul látszódott az üstökös a távcsövekben is 
  • október 21., hétfő - derült volt, szép volt, jó volt :)  (kameraképek, kb. 19 órától)
  • október 22., kedd - a délutáni fátyolfelhők ellenére az este teljesen derült volt :) (kameraképek, kb. 19 órától)
  • október 23., szerda - borult volt, elmaradt :( 
  • október 24., csütörtök - borult volt, elmaradt :(

 

Merre keressük az üstököst, ha magunk szeretnénk megfigyelni?

Keresőtérképeket találnak pl.

Érdemes mindet kipróbálni! ;)

Kérjük, napnyugta előtt ne keressék az üstököst! Egyrészt nem érdemes, másrészt távcsővel veszélyes lehet.

Derült eget kívánunk a megfigyelésekhez!

 

 

Fotó: Schmall Rafael